Nem kegyelmezett a Szolnok

2017. február 2.

Légüres tér. Nagyjából ez jellemzi a Metalcom-Szentes helyzetét a férfi vízilabda OB I A csoportjában. A Kurca-partiak ugyanis úgy vágtak neki az alapszakasz utolsó hetének, hogy a KSI nem előzheti meg őket, a Debrecen pedig utolérhetetlen, és ami ennél is nyomósabb érv a helyben maradáshoz: a Szolnok és az OSC várt rájuk.

 

Előbbi ellenféllel kezdte volna a hetet a Metalcom szerdán, de az ónos eső okozta veszélyes útviszonyok miatt szerdáról csütörtökre halasztották a bajnokit. Mivel a klasszisokkal felsorakozó címvédőnek egy ilyen meccs rutinfeladat, gondolhattuk: a hazaiaknak kedvez a helyzet, még felkészültebben és még kipihentebben lehet helytállni a BL-csapat ellen.

 

 Az első 12 percben ez így is történt. Ugyan elhúzott a Szolnok 4–1-re, de a hazaiak ezután 4–3-ra zárkóztak fel, köszönhetően annak, hogy Somogyi Balázs egy perc alatt kétszer is betalált.

 

 A közönség nyilván lelkes lett, de a mérkőzés hátralévő része a kedvüket szegte, ugyanis a maradék időben tízszer köszöntek be a szolnoki sztárok – hét mezőnyjátékos osztotta fel a találatokat –, míg a vendéglátóknál csak Kókai Tibor tudta kozmetikázni az eredményt. Így közte tíz, 4–14 lett a vége. A szentesiek vezetőedzőjük nélkül álltak ki, ugyanis Pellei Csaba piros lapja miatt eltiltását töltötte.

 

Horváth Tamás megbízott edző: – Mivel kezdő centerünk, Vörös Viktor eltiltott volt, két ifistának is lehetőséget adtunk a bizonyításra. Makai Lajos és Badó Ádám sokat játszott, és a taktikailag kényszerből felforgatott csapatunk kihozta azt, amit lehetett a meccsből. A lehető legtovább akartunk meccsben maradni, 4–3-ig ez sikerült is. Koncentrált, gyors, kemény játékkal próbáltuk felvenni a kesztyűt. Kaptunk könnyű gólokat, de a fiatalított csapat így is bizonyított a világsztárok ellen.

Metalcom-Szentes–Szolnok 4–14  (1–3, 2–5, 1–3, 0–3)

Férfi vízilabda OB I, alapszakasz, A csoport, 13. forduló.

 Szentes, városi sportuszoda, 150 néző. Vezette: Marjay, Bene.

 

Metalcom-Szentes: GYÖRGY (12 védés) – Bocskay 1, Kiss, Reuten, Werner, SOMOGYI 2, Takács. Csere: Badó, Kókai 1, Van Mil, Makai, Pellei. Megbízott edző: Horváth Tamás.

Szolnok: KARDOS (11 védés) – Gocsics 1, Crousillat 2, Mezei 1, Younger, PRLAJNOVICS 4, Jansik. Csere: VÁMOS 2, Hangay, ALEKSZICS 2, Szatmári 2, Kovács, Fülöp. Vezetőedző: Cseh Sándor.

Gól – emberelőnyből: 2/4, ill. 2/4.

Gól – ötméteresből: 0/1, ill. 1/1.

 

A mérkőzés értékelése:

 

 

E-mail: szentesi.vk@invitel.hu                                                    Tel.: +36-63/400-146