A mi csapatunk volt a legkomplexebb…
Gyönyörű eredményekkel zárultak klubunk számára a leány vízilabda-bajnokságok korosztályos nyolcas döntői. ? Mindhárom csapatunk bejutott a legjobb négy közé, a gyermekcsapat ezüst-, a serdülő pedig bronzérmes lett, míg az ifjúságiak a negyedik helyen végeztek. ? Interjúsorozatunk első részében az ezüstérmes gyermekcsapat vezetőedzőjét, Tóth Gyulát kérdeztük. ?️?? #hajráSzentes
– Az elvesztett döntő után biztosan bosszús voltál. Leülepedett már benned, hogy ezüstérmes lett a csapatod az országos gyermekbajnokságban? Hatalmas siker ez a klubunk és a fiatalok életében is.
– Egy döntőt mindig rossz érzés elveszíteni, de az odáig vezető út az igazán fontos. Nagyon összeszedetten vízilabdáztunk, és csapatként küzdöttünk, ami ennek az egésznek az értéke. A szakmai vezetőktől elismeréseket kaptunk, azt mondták, a mi csapatunk volt a legkomplexebb és olyan játékot játszik, ami ebben a korosztályban nem megszokott. Ami a döntőt illeti, nagy hátrányból jöttünk vissza a Dunaújváros ellen. Akkora energiát mozgósítottunk, lehet, hogy ha még tart egy-két percig a finálé, akkor azt is megnyerjük. Sokkal magasabb a csapatom értéke, mint amit az ezüstérem mutat. Sosem kaptam még ilyen szép ezüstérmet! Tökéletesen sikerült a formaidőzítésünk, miután két hetet készültünk a győri nyolcas döntőre. Nem volt zökkenőmentes, mert sok volt a betegünk közben, de a lányok igazi sportemberként álltak neki a Final8-nek. Bajnokok akartak lenni, így maradt egy kis hiányérzetük, de ezt is elrakják magukba és tanulnak belőle.
– A lányok és a csapat fejlődését tekintve ott tartanak most, ahova tervezted a szezon előtt?
– Sokkal előrébb tartunk, mint terveztem. Az a helyzet, hogy valódi centerjátékot csak mi játszottunk Győrben. Ahhoz, hogy végigmenjünk a kitűzött úton, a középszakaszban kellett formálni a játékot könnyebb mérkőzéseken. Mi sem gondoltuk, hogy ennyire jók leszünk. Nem fizikálisan, hanem technikai tudásukkal és a küzdőszellemükkel tűntek ki a lányok a mezőnyből. A serdülő országos bajnokságban bronzérmes csapatban is többen ott voltak fiatalabbként, bebizonyították, hogy helyesen.
– A gyönyörű szereplésen túl mit nyújtott a lányok számára a győri döntős szereplés?
– Célirányosan megyünk előre a mindennapi akadályokat leküzdve. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, de a szezon elején kitűztünk egy célt, hogy bajnokok szeretnénk lenni, csak nem hangoztattuk. Ami a jövőt illeti, látjuk, hogy közelebb engedhetjük ezt a korosztályt az idősebbekhez. Nagy lépést tettünk előre, hogy megkönnyítsük a következő évek munkáját. Tudásban és felfogásban is sokat léptünk előre, amiket most megszereztünk, azokra kell tovább építkezni.
#szentesivízilabdaklub #vízilabda #utánpótlás #büszkeségeink