Nem tudtuk feltörni a Szeged védekezését
Kétgólos különbséggel a Szeged együttese nyerte az E.On Férfi Vízilabda OB I. 10. fordulójának szombatra halasztott találkozóját a Tiszavirág uszodában. A mérkőzés két kiválóan védekező együttes csatáját hozta, a végletekig nyílt mérkőzésen a támadások értékesítése döntött, ami ezen a napon a vendéglátóknak sikerült jobban, 8-6 arányban győzött Kiss Csaba együttese.
Már a mérkőzés első felében érzékelhető volt, hogy ez a rangadó két stabilan védekező együttes csatáját fogja hozni. Az első 8 percet követően 2-0-s hazai előny állt az eredményjelzőn, Kiss Csaba együttese a második játékrészben 3-0-ra is vezetett, az első szentesigól pedig közel 14 perc után született meg Szatmári Kristóf értékesített büntetőjével. A 3-1-es eredmény egyben a félidei állást is mutatta. A harmadik negyed derekán zárkóztak a mieink, Horváth Ákos lövése talált utat a Szeged kapujába. Ezt követően újra a hazaiak percei következtek, 5-2-re húztak el a Tisza-partiak, de ugyancsak a Metalcom tartásáról tett tanúbizonyságot, hogy Horváth Ákos, Szatmári Kristóf találatait követően 1 perccel a negyed vége előtt Tóth Gyula úszott meg és értékesítette fórját, ezzel pedig 6-5-re ismét felzárkózott a Szentes.
A negyed hajrájában még betalált a hazai alakulat, így 7-5-ös eredménnyel fordultak rá a felek az utolsó játékrészre. Mely ismét a két csapat kiváló védekezését mutatta, kapusunk, Kovács Barnabás 53%-os védési mutatóval zárta az összecsapást. A negyedik negyedben egy-egy büntető dobás állította be a végeredményt, Tóth Gyula második találatával ismét feljöttünk egy gólra, ám a hazaiak is értékesítették ötméteresüket pár perccel később, ezzel állították be a 8-6-os végeredményt.
Gratulálok a Szegednek, Csabinak (Kiss Csaba) és az egész csapatnak. Nehéz értékelnem ezt az összecsapást, mert a játékunkkal alapvetően nem volt gond, de csalódott vagyok, mert nyilvánvalóan szerettünk volna győzelemmel, vagy pontokkal hazatérni. Nagyon jól védekezett a csapat, nyolc gólt kaptunk, ami mellé egy eredményes kapusteljesítmény is párosult. A támadásaink viszont nem tetszettek a mai napon, a 6 lőtt góllal elégedetlen vagyok. Hasonlóan a szerdai Szolnok elleni összecsapáshoz, nem tudtuk átlépni azt a bizonyos küszöböt, nem tudtunk odakerülni a Szeged kapujához, ami persze az ő védekezésüket dicséri. Nyílt volt a mérkőzés az utolsó negyedben is megvolt az esélyünk a felzárkózásra, illetve hogy a magunk javára fordítsuk ezt a találkozót.
Ha a közelmúltra tekintek vissza, elmondhatom, hogy nincs okom a panaszra, mert ez a csapat nagyon nagyot teljesített az elmúlt hónapokban. A védekezésben konstans stabil teljesítményt nyújtottak, a támadásainkon pedig javítani kell, de előttünk áll még egy fél szezon és bízom benne, hogy azokból a találkozókból, ahol esetlegesen pontot hullajtottunk, majd a hazai visszavágón revansot tudunk venni. Ezúton is szeretném megköszönni a szentesi közönségnek, minden vízilabda szerető szurkolónak, hogy támogattak bennünket a mérkőzéseinken és nagyon boldog ünnepeket kívánok mindnyájuknak. – fogalmazott Kis Gábor, a Metalcom Szentes vezetőedzője a mérkőzést követően.
Nagyon sok gondolat van bennem, a nagy része negatív sajnos. Mindenek előtt szeretnék gratulálni a Szegednek, mert lenyűgözően védekeztek, ami egyúttal tükrözte a mi támadójátékunkat. Ennek voltak intő jelei a Szolnok elleni hétközi fordulóban is. Sajnálom és csalódott vagyok, de hosszú még ez a szezon és reméljük, a második félévben tudjuk hozni azt a szintet, amit eddig elvártunk magunktól. Én is szeretném köszönetem kifejezni a szurkolók felé és szeretném megragadni az alkalmat, hogy kellemes ünnepeket kívánjak mindenkinek. – értékelt a mieink játékosa, Csorba Tamás.
A Metalcom Szentes együttese egy rövid pihenőt követően megkezdi a téli felkészülést. A bajnokság a 14. fordulóval folytatódik január 22-én. Kis Gábor együttese a BVSC ellenfeleként, Budapesten kezdi meg a tavaszi pontvadászatot.