Fiú ifjúsági országos bajnokság 18. forduló, 2018. március 4

 In HÍREK
Fiú ifjúsági országos bajnokság 18. forduló, 2018. március 4:

Legrand Szentes – UVSE 10-17 (1-2,2-4,5-4,2-7)

Legrand Szentes: Nagy G. – Korom Zs 2., Tóth Gy. 2, Yingyi Gao 1, Katona P. 2, Bozó P. 2, Gut Zs. 1
csere: Barna M., Kertész Kenyeres Á., Mácsai G., Szporny A., Badó Á., Varga P.

Kasza Károly edző:
Keményen beleálltunk a meccsbe, nem tiszteltük túl az ellenfelünket. Jó tartása volt a csapatnak az első negyedtől kezdve a harmadik végéig, olyannyira, hogy a harmadikat meg is nyertük. Viszonylag rossz százalékkal lőttünk, a partról nézve könnyűnek tűnő helyzeteket hagytunk ki, ezek a helyzetek, mint ahogy lenni szokott, "megbosszulták magukat  ". Az emberelőnyös helyzeteinket elegyénieskedtük, pedig megbeszéltük, hogy ez nem vezet jóra, sokkal fegyelmezettebbnek kell lennünk. Meg kell tanulnunk, hogy minél erősebb az ellenfél, annál kevesebb hibát ejthetünk. A sok válogatott játékost felsorakoztató ellenféllel szemben ilyen három negyedet produkálni mindenképpen dicséretes, emberfeletti teljesítmény. Ezt azért is hangsúlyozom, mert az UVSE folyamatosan tudott sorokat pihentetni, illetve cserélni. Mindent összegezve az első három negyedben nyújtott teljesítményhez gratulálok a csapatnak!

Jegyzőkönyv: http://www.waterpolo.hu/meccs/44124

Start typing and press Enter to search