Fiú ifjúsági országos bajnokság 2. forduló, 2018. szeptember 30:…

 In HÍREK

Szolnoki Dózsa – Legrand Szentes 7-8 (0-2, 2-1, 4-1, 1-4)

Legrand Szentes: Varga P. (6 védés) – Tóth Gy. 3, Szporny A., Barna M., Katona P., Bozó P. 3, Gut Zs.
csere: Kasza D. 2, S. Yotkovski, Mácsai G., Kürti-Szabó M.

Kasza Károly edző:
A mérkőzés elejét úgy kezdtük, ahogy kell, koncentráltunk a támadásokra és a védekezésre egyaránt. A második és a harmadik negyedben sokat hibáztunk, ezért a harmadik negyed végére kialakult kétgólos különbség a két csapat között. A pihenő és a megbeszélés hatásosnak bizonyult, mert vert helyzetből tudtunk fordítani, elképesztő energiákat mozgósított csapatom. Védekezésben és támadásban is óriási akaraterő volt mindenkiben. Tóth Gyuszi összekapta magát és a csapatot is, igazi csapatkapitányként dolgozott, Varga Patrik lehúzta a rolót, Bozó Péterrel nem tudtak mit kezdeni, mindenki megfelelően koncentrált és nagyon jól küzdött. Egy ilyen véghajrá megmutatja, hogy mire vagyunk képesek, ha mindenki küzd és akar, valamint, ha szívvel, lélekkel játszunk. Vert helyzetből álltunk fel és nyertünk, 7 gólon tartottuk az ellenfelünket, ami igazán dicséretes! Gratulálok és köszönöm a hozzáállást!

Jegyzőkönyv: http://www.waterpolo.hu/meccs/49979



Source

Start typing and press Enter to search