Magyar Vízilabda Szövetség
Fiú serdülő országos bajnokság 15. forduló, 2019. február 24:
Legrand Szentes – Szolnoki Dózsa 7-12 (3-3, 4-4, 0-3, 0-2)
Legrand Szentes: Kovács K. (9 védés) – Korom Zs., Rébeli Szabó B., Barna M. 3, Kasza D. 1, Kürti- Szabó M. 1, Mácsai G. 2,
csere: Kormányos G., Makán R., Orosz M., Petróczi B., Takács K., Gila P., Tóth B.
Kasza Károly edző:
Az első két negyed kiegyenlített játékot hozott, pedig egy nagyon erős Szolnokot fogadtunk. Taktikailag fegyelmezetten, a megbeszéltek szerint játszottunk az első két negyedben. A harmadik és a negyedik negyedre ez már nem mondható el, ahol a megbeszélt taktikából vajmi keveset valósítottunk meg. Túlságosan tiszteltük az ellenfelünket, és be kell vallanom, hogy csapatom alibi játékot mutatott két negyeden keresztül, ami úgy gondolom az én hibám, de ki fogom, ki fogjuk javítani. Ebben az időszakban védekezésünk és támadójátékunk is nagyon gyenge volt. Merőben mást vártam ettől a mérkőzéstől. Meg kell oldanunk a rövidzárlatokat, dolgozunk tovább!
Jegyzőkönyv: http://www.waterpolo.hu/meccs/49888
Source