Rövidre zárnánk a párharcot…

 In HÍREK

.
Férficsapatunk a 9-12. helyért folyó rájátszás első körében a Szombathellyel játszik holnap 19 órától. A párharcot 4–1-es előnyről kezdjük, amely az egyik fél hetedik pontjáig tart, így egy esetleges győzelemmel azonnal továbbjutnánk a 9. helyért rendezett küzdelembe.
.
– Nem hiába került be a legjobb tizenkét csapat közé a Szombathely, sokat dolgozott ezért – ezt már a Metalcom Szentes centere, Vörös Viktor mondta. – Jó munkájuk ellenére, mindenképpen győzni szeretnénk, hiszen amennyiben ez nem sikerülne, akkor idegenben is várna ránk ellenük egy meccs – folytatta.
.
Az ősszel hazai környezetben 11–9-re legyőztük a Vas megyeieket az alapszakaszban, idegenben viszont február végén 5–5-ös döntetlent játszottunk velük az utolsó fordulóban.
.
– Napról napra, meccsről meccsre fejlődtünk, így ránk kimondottan igaz, hogy evés közben megjött az étvágyunk. Gyönyörű évet zárhatunk, de ahhoz ezt a mérkőzést mindenképpen be kell húznunk, különben komoly hiányérzetünk lenne – utalt ezzel arra Vörös Viktor, hogy amennyiben megszerezzük a három pontot holnap, akkor már biztos jobb pozícióban zárnánk idén, mint tavaly.
.
✍️ Becsei Dávid
📸 VLV – magyar férfi vízilabda-válogatott
.
#metalcomszentes #avus #szombathely #szentes #vizilabda #waterpolo #pallanuoto #tippmix



Source

Start typing and press Enter to search