Serdülő döntő első meccsén fogadjuk az UVSE-t…
.
A leány serdülő bajnokság döntőjének első mérkőzésén holnap 18 órától az UVSE-t fogadjuk a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában.
.
Győri Eszter vezetőedző tanítványai az alapszakaszt négy vereséggel a második helyen zárták a 100%-os újpestiek mögött.
.
– Az alapszakasz során csak az UVSE-től szenvedtünk vereséget a rendes játékidőben, de úgy érzem, benne van a lányokban, hogy meglepetést okozzanak. Veretlenül jutottak el a fináléig, így a teher az ő vállukon lesz, nem a miénken. Kulcs lehet a védekezés, ha ezt megoldjuk, akkor biztosan esélyünk lesz a bajnoki cím megszerzésére – fogadkozott a lányok edzője.
.
A bajnoki döntő oda-visszavágós, amelynek második mérkőzését vasárnap 18.30-kor játsszuk majd a fővárosi Hajós Alfréd Sportuszodában.
.
– Mivel nyolc negyed alatt dől el az aranyérem sorsa, egy pillanatig sem aludhatunk el, mert ezt biztosan kíméletlenül kihasználná ellenfelünk. Az ilyen mérkőzések igazi ünnepek, ezekért érdemes egész évben hajnalban felkelni és keményen dolgozni. Egy biztos, a lányok küzdeni fognak az utolsó másodpercig. Bízunk benne, hogy minél többen kijönnek nekünk szurkolni az uszodába holnap este – tette hozzá Győri Eszter.
.
✍️ Becsei Dávid
? Vidovics Ferenc
.
#szentesivízilabdaklub #uvse #szentes #vizilabda #waterpolo #pallanuoto #tippmix