Duna-liga: hasznos első fordulón vagyunk túl…

 In HÍREK

Női csapatunk, a Hungerit-Szentesi VK három győzelemmel és egy vereséggel zárta a Duna Regionális Liga második idényének első fordulóját a szerbiai Óbecsén.

Két meghatározó játékosunk, Dömsödi Dalma és Kudella Panna nélkül utaztunk el a Duna-liga első fordulójára, mivel Dalma megérdemelt pihenőjét tölti válogatott elfoglaltság után, míg Panna a portugáliai U20-as világbajnokságon vesz részt.
A szerbiai első napon, pénteken két könnyed sikert arattunk, mivel a szlovák Kassát 15–5-re, a szerb Vojvodinát pedig 17–7-re győztük le. Szombat délelőtt a szintén szerb Palilula ellen folytattuk a jó sorozatunkat, majd este a magyar rangadón, az Eger ellen 10–6-os vereséget szenvedtünk.

🗣 – Összességében elégedett vagyok a lányok teljesítményével – kezdte értékelését vezetőedzőnk, Komlósi Péter. – Az első három mérkőzésünkön könnyebb ellenfelek ellen tükörsima győzelmekkel zártunk. Ezek a találkozók arra voltak jók, hogy a fiatalabbak is több időt töltöttek a medencében, míg az Eger ellen láthattuk, hogy hol tart a felkészülésünk. Sokat tudunk még előre lépni taktikailag és mentálisan, hiszen az amerikai játékosunk egy-, a két kubai pedig két hete tréningezik velünk. Csapatszinten van még hova fejlődnünk. Az Eger-meccs tanúsága, hogy picik voltunk a vízben, de még két meghatározó játékosunk hiányzik, bár a hevesiek is nélkülözték Czigányt és Magyarit. A szentesi lányok állóképessége jó, de támadásban fizikálisan elnyomtak bennünket – zárta beszámolóját Komlósi Péter.

A Duna-liga nyolc résztvevője legközelebb november 29. és december 1. között találkozik Szentesen.

Az OB I-es szereplésünket két hét múlva, szeptember 28-án 18 órakor kezdjük meg.

📸 Archív fotó: Vidovics Ferenc

#hungeritszentes #dunaliga #szentes #eger #vízilabda #pallanuoto #waterpolo #tippmix



Source

Start typing and press Enter to search