Utánpótlás: életre szóló leckét kaptunk…

 In HÍREK

Fiú utánpótlás csapataink vasárnap a KSI-t fogadták a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában. Mindhárom együttesünk tanulságos mérkőzésen van túl, Kasza Károly és Szabics Péter tanítványai legközelebb november 17-én a Ferencváros otthonában ugranak majd medencébe.

Fiú ifjúsági:
Legrand Szentes 🆚 KSI 7–15 (2–3, 3–4, 1–3, 1–5)
Legrand Szentes: Kovács K. – Kürti-Szabó, Korom, Barna 5, Bozó 2, Mácsai G., Gut. Csere: Czanik (kapus), Bertók, Makán, Félegyházi Török, Rébeli Szabó Á. Vezetőedző: Kasza Károly.

🗣️ Kasza Károly: – Két negyeden keresztül nagyon jól tartottuk magunkat. Láthattunk gyönyörű gólokat, elszánt és fegyelmezett védekezéseket. A két csapat közti különbség két találat volt, amikor ötméterest és emberelőnyt hibáztunk. Ekkor feljöhettünk volna egy gólra, így utólag ez lehetett volna egy fordulópont. Viszont ekkor kezdett fáradni a csapatom és több rossz döntést hoztunk. Fiatalabb második sorom se tudta felvenni a kesztyűt az ellenféllel. Az első két negyedért szeretném megdicsérni a fiúkat, viszont egy mérkőzés négy negyedből áll. Két emberem lőtt gólt ez minden csapat ellen kevés. Küzdöttünk becsülettel, elszántan, a nagyon jó KSI ellen, emelt fővel jöhettünk ki a medencéből.

Fiú serdülő:
Legrand Szentes 🆚 KSI 8–21 (3–5, 3–6, 1–6, 1–4)
Legrand Szentes: Kovács K. 1 – Kormányos 1, Rébeli Szabó Á. 1, Makán, Kürti-Szabó M. 1, Takács 1, Gila P. 2. Csere: Pászti (kapus), Vecseri, Orosz, Zsoldos Kádár, Petróczi, Czirbus, Félegyházi Török 1. Vezetőedző: Kasza Károly.

🗣️ Kasza Károly: – A KSI-t szívélyesebben fogadtuk, mint ahogy gondoltam. Két negyeden keresztül mutattunk elfogadható játékot, azután viszont nem az eltervezettet hoztuk. Ennél sokkal többre képes a csapatom, hiszen emberelőnyből sem lőttünk gólt, valamint két negyeden át nem működött a védelmünk. A KSI fizikálisan nagyon erős, taktikus és fegyelmezett csapat, egyes pozíciókban óriási különbség volt a hazaiak és vendégek között. Még mindig nem teljes kerettel játszottunk. Ettől függetlenül elhivatottabban kell készülnünk, és akkor ez a nagy különbség sokkal kisebb lehet!

Fiú gyermek:
Legrand Szentes 🆚 KSI 14–15 (6–1, 4–2, 3–7, 1–5)
Legrand Szentes: Inokai Tóth – Varga M. 7, Molnár, Busi 4, Báthory 1, Papp P. 1, Kürti-Szabó Zs. Csere: Varga Á. (kapus), Gila T. 1, Fábián. Vezetőedző: Szabics Péter.

🗣️ Szabics Péter: – Nagyon közel álltunk a bravúrhoz, de a végén az ellenfél akarta jobban a győzelmet. Gratulálok a KSI-nek a sikerhez. Óriási hullámvasutat éltünk meg. A mérkőzés első felét 10–3-ra nyertük, majd elfogytunk, főként mentálisan. Volt ugyan három hiányzónk, de ekkora előnyt fegyelmezett játékkal meg kell tudni őrizni. 12–8-as állásnál sikerült még egyszer meglépnünk. Azonban a harmadik-negyedik negyedben olyan védekezési hibákat vétettünk, amelyeket a felsőházban nem hagynak büntetlenül. Nem túlzok azzal, hogy egy életre szóló leckét kaptunk.

📸 Archív fotó: Vidovics Ferenc

#szentesivízilabdaklub #utánpótlás #legrand #szentes #vízilabda #tippmix #hajráSzentes



Source

Start typing and press Enter to search