Utánpótlás: mindhárom leánycsapatunk legyőzte a Tatabányát…

 In HÍREK

A leány vízilabda-bajnokságok 5. fordulójában klubunk csapatai a Tatabányát fogadták és győzték le. Csapataink vasárnap az UVSE vendégei lesznek.

Leány ifjúsági:
Yordo Szentes 🆚 Tatabánya 15–8 (5–3, 6–1, 3–2, 1–2)
Yordo Szentes: Dong – Mácsai K. 5, Dömsödi, Bocskay 1, Kudella 2, Fodor 3, Csiszár 3. Csere: Tatár, Mácsai E. 1, Tóth F., Czirbus, Héri A. Vezetőedző: Törőcsik Attila.

🗣️ Törőcsik Attila: – Az első negyed kiegyenlített játékát követően a második negyed végére tulajdonképpen eldőlt a találkozó, 11–4-gyel kezdtük a második félidőt. Az első negyedben ellenfelünk felvállalta a szoros emberfogást, de belátták, hogy tarthatatlan volt centerünk, így váltottak zóna védekezésre. Ezt követően fantasztikusan lőttek a lányok, jó mozgásokat követően hatékonyan átlőttük a zónájukat. A második játékrészben mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni. Védekezésben becsúsztak ugyan hibák, sőt visszatérő rendszeres hibák is, de kapusunk jó támaszt adott hátul. Az egész találkozó alatt lendületesek maradtunk, így magabiztosan nyertünk. Biztos vagyok benne, hogy a lányok a következő meccsen is kihozzák magukból a maximumot. Gratulálok a győzelemhez!

Leány serdülő:
Yordo Szentes 🆚 Tatabánya 18–10 (2–4, 3–2, 7–3, 6–1)
Yordo Szentes: Héri N. – Mácsai K., Dömsödi, Tóth F., Mácsai E., Bonca, Csiszár. Csere: Tatár, Héri A., Boldizsár. Vezetőedző: Törőcsik Attila.

🗣️ Törőcsik Attila: – Nehezen lendültünk játékba. Védekezésben és támadásban sem találtuk önmagunkat. A harmadik negyedben sikerült ledolgoznunk hátrányunkat, az álmos kezdést lendületes játék követte. Szép gólok és feljavult védekezés után magabiztosan sikert arattunk. Tanulság, hogy nem szabad átengednünk a játék irányítását az ellenfélnek, a mi akaratunknak kell dominálni. A mérkőzés elejétől kezdve tudnunk kell, hogy mit szeretnénk a meccsből kihozni! Gratulálok a lányoknak a küzdésért, és hogy átérezték az első negyedet követően, hogy ha nem változtatnak, akkor kiéneklik a sajtot a szájukból.

Leány gyermek:
Yordo Szentes 🆚 Tatabánya 8–3 (0–0, 4–1, 2–0, 2–2)
Yordo Szentes: Varga N. – Bíró 1, Horváth Zs. 1, Dobos, Vincze, Asztalos 2, Kovács P. 2. Csere: Héri N. 1 (kapus), Horváth L., Boldizsár 1, Versegi, Balogh, Arató. Vezetőedző: Oltyán Gyula.

🗣️ Oltyán Gyula: – A gól nélküli első negyed után magára talált a csapatom. Végig magabiztosan vezetve hoztuk ezt a hazai mérkőzést. A labdaszerzésekre gyorsan reagáltunk, így több lefordulásos helyzetet is alakítottunk ki. Az eredményből is jól látszik, hogy a védekezést jól megoldottuk, viszont a lövési, helyzetkihasználási statisztikánkon van mit javítanunk. Kiemelkedő volt még a kapusaink teljesítménye, mindketten 60% feletti védési hatékonysággal zártak.

📸 Archív fotó: Vidovics Ferenc

#szentesivízilabdaklub #yordo #szentes #utánpótlás #vízilabda #tippmix #hajráSzentes



Source

Start typing and press Enter to search