Férfi OB I: ingyen megtekinthető meccsel zárjuk az alapszakaszt itthon…
Ma még biztosan nem tudjuk meg, hogy bejutunk-e a felsőházi rájátszásba, de ez álmunkat csak úgy érhetjük el, ha a 18 órakor kezdődő találkozón a Szombathelyt legyőzzük a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában.
Mivel szerdán elmaradt a Honvéd–Eger és BVSC–OSC találkozó, így ma este biztosan nem lesz végeredménye a B csoportnak, de számunkra fontos rangadót rendeznek majd 19 órától. A Honvéd a BVSC-t látja vendégül.
– Teljesen felkészültünk a mérkőzésre, nyerni szeretnénk, hiszen ez a minimum, amit ma este megtehetünk a felsőházi rájátszásba jutásunkért. A célunkat már elértük. Ebben a bombaerős csoportban 10-12 pont megszerzését tűztük ki, most pedig már 16 van. Óriási lenne, ha bejutnánk a legjobb nyolc közé. Bízom benne, mert úgy érzem, alkalmas lenne rá a csapatunk – jelentette ki vezetőedzőnk, Pellei Csaba.
A nagy tétre való tekintettel vezetőségünk úgy döntött, hogy a mai mérkőzést mindenki ingyen tekintheti meg. Gyertek szurkolni, hogy együtt bejussunk a nyolc közé!
? Vidovics Ferenc
#metalcomszentes #avus #szentes #szombathely #vízilabda #tippmix #hajráSzentes