Fontos, de fájó döntéseket is meg kellett hoznunk…

 In HÍREK

A Szentesi Vízilabda Klub 86 éves múltra tekint vissza. Az esztendők során rengeteg hatalmas sikert ért el női- és férficsapatunk egyaránt, ahogyan utánpótlás műhelyünk is több meghatározó személyt adott a magyar vízilabdasportnak.

A 2019–2020-as szezon is nagy sikereket tartogatott számunkra. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy 2013 után férficsapatunk, a Metalcom Szentes bejutott a felnőtt OB I felsőházi rájátszásába, míg 2019 decemberében női együttesünk, a Hungerit-Szentesi VK a magyar kupa négyes döntőjében szerepelhetett. Utánpótlás csapataink remekül szerepeltek, a lányok több korosztályban érmekért harcoltak hétről hétre, míg fiaink a felsőházban bizonyíthatták tehetségüket.

Az újtípusú koronavírus-járvány nemcsak a cégek, hanem a sportegyesületek, így a Szentesi Vízilabda Klub életét is rendkívüli módon megnehezíti. Mindezek alapján azt a fájdalmas, de fontos döntést kellett meghoznunk, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottunk azokkal az edzőinkkel, akik másodállásban dolgoztak klubunkban. A főállású edzők és játékosok bérét 50%-kal csökkentettük a veszélyhelyzet idejére, azért, hogy a klub stabilitása továbbra is fennmaradjon.

Egyesületünknek továbbra is az a célja, hogy minél hamarabb edzéseket tarthassunk, de a Magyar Vízilabda Szövetség Nemzeti Sportközpontok ajánlása alapján tett állásfoglalása továbbra sem változott, vagyis ahhoz, hogy edzéseket tartsunk, a következőknek kell teljesülni:

Akkor lehet elkezdeni az edzéseket, ha két darab három nap különbséggel levett negatív PCR-mintája van az összes játékosnak és szakmai stábtagnak. Ebben az esetben egyszerre nyolcan lehetnének a medencében, de testi kontaktus nélkül. Vagyis ameddig ez a szabály, addig nemhogy meccset játszani, még tréningezni sem lehet.

Szeretnénk minél hamarabb elkezdeni az edzéseket, ezzel is segítve a családokat és mozgáslehetőséget biztosítani a gyerekeknek, valamint megtartani a nyári táborainkat, de ameddig a szövetség állásfoglalása nem változik, addig lehetetlen, hogy vízben eddzünk, pedig a vízilabdasportágnak ez az alapfeltétele.

Megértésüket köszönjük, vigyázzanak egymásra!

#szentesivízilabdaklub #együttsikerül #hajráSzentes



Source

Start typing and press Enter to search