Férfi OB I.: Szolnokon ugrunk medencébe…

 In HÍREK

Ma 16 órakor a Szolnokon ugrunk medencébe a férfi vízilabda OB I. 5. fordulójában.

Eddig két mérkőzésen van túl a magyar bajnokságban a Metalcom Szentes. A Honvéd otthon szoros, 11–9-es vereséget szenvedtünk, míg az elmúlt hétvégén hazai medencében arattunk nagyszerű sikert a Pécs ellen.

Idei harmadik bajnoki mérkőzésünk nem vár ránk könnyű találkozó, ugyanis a bombaerős Szolnok otthonába látogatunk. A nyári kupasorozat szentesi fordulójában már megmérkőztünk velük, akkor 17–5-re nyertek Zsivko Gocics tanítványai. Azóta viszont rengeteget edzettünk, meccseket játszottunk, keretünk sokat csiszolódott.

– Nagyjából ott tartunk most, ahol szeretnénk, persze vannak még hiányosságok. A támadójátékunk a Pécs ellen döcögött. A helyzeteink megvoltak, csak nem lőttük be őket, viszont jól védekeztünk. Van még időnk összeállni rendesen, nem lehet az egyik pillanatról a másikra, hiszen több poszton kicserélődött a keretünk – jegyezte meg kapusunk, Meixner Marcell.

– Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, emiatt teher nélkül, felszabadultan játszhatunk majd. A mérkőzés végkimenetele nagyban függ attól is, hogy milyen összeállításban állnak fel a hazaiak – mondta Meixner, majd hozzátette, elsődlegesen a szerdai, Eger elleni hazai mérkőzésre gyakorlunk Szolnokon.

Archív fotó: Vidovics Ferenc



Source

Start typing and press Enter to search