A döntőig vezető út a lényeg…
Óriási tettet hajtott végre leány gyermekcsapatunk azzal, hogy idén kétszer is legyőzte az UVSE-t. ? A második siker ráadásul a bajnoki címet eredményezte Oltyán Gyula tanítványai számára. ?♀️ A szezont a lányok mellett töltötte korábbi világbajnok játékosunk, Brávik Fruzsina, aki kiemelte, igazán az aranyéremig vezető út a lényeg. ?️?
– Hogyan élted meg, hogy vasárnap bajnok lett a gyermekcsapatunk?
– A döntő előtti utolsó edzésen elmondtam a lányoknak pár gondolatot, és azokat most is így gondolom. Az ide vezető út a lényeg, és bármi lesz, mert ugye tudjuk, egy döntőn bármi megtörténhet, én nagyon büszke leszek rájuk. Az is vagyok. Elképesztően akarták ezt a győzelmet, ezzel keltek, feküdtek. Az UVSE csapatát legyőzni Budapesten és itthon is óriási teljesítmény.
– Mikor úsztál utoljára ruhában?
– Képzeld, nem emlékszem, hogy valaha medencébe ugrottam volna ruhában…
– Hogyan értékeled a serdülőcsapat mérkőzését az UVSE ellen?
– A serdülőmeccs pici szünettel az ifi mérkőzés után kezdődött, igy a lányok nyolc negyedet játszottak rövid időn belül. Ezt az áldozatot meg kellett hoznunk, hogy a teljes gyermekcsapat együtt tudjon készülni és melegíteni, valamint pihentek legyenek. Nem mi voltunk a találkozó esélyesei, így egy nagyobb gólkülönbségű vereséget szenvedtünk. Ezt a lányok is tudták és ennek fényében tisztességgel küzdöttek.
– Készülhettek a nyolcas döntőre, ki lesz az ellenfeletek?
– A nyolcas döntőben a KSI lesz az ellenfelünk. Új csapat, jó edzőkkel. Egy győzelem és egy vereség a szezonbeli mutatónk ellenük. Mint már említettem, egy meccsen bármi megtörténhet. Szeretnénk minél jobban teljesíteni, egyértelműen a győzelem lesz a célunk ellenük május végén.
Prointerier Yordo Szentes ? UVSE 8–19 (1–7, 2–4, 2–4, 3–4)
Leány vízilabda, serdülőbajnokság, 8. forduló. Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda. Vezette: Csizmadia, Tóth S.
Prointerier Yordo Szentes: Héri N. – Bíró 1, Tyukász 2, Kátai-Benedek H. 3, Boldizsár 2, Balogh, Ágoston. Csere: Szűcs, Dallos-Szilágyi, Kovács P. Vezetőedző: Brávik Fruzsina.
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 4/2.
Ötméteresből: 4/2, ill. 5/5.
Kipontozódott: Kovács P., ill. Kiss R.
? Vidovics Ferenc
#szentesivízilabdaklub #prointerier #yordo #szentes #uvse #utánpótlás #vízilabda #magyarbajnokság #hajráSzentes