Közeleg az osztályozó időpontja…

 In HÍREK

A férfi vízilabda OB I./B utolsó fordulójának eredményeitől függetlenül már biztos, a Nagykanizsával játszik a Metalcom Szentes az OB I.-es tagság megőrzéséért. Ez egy oda-visszavágós párharcban dől el, az első mérkőzést június 1-jén, szerdán 17 órától Szentesen rendezik, míg a második találkozót 5-én vasárnap 11.30-tól Nagykanizsán.

Bár utoljára március 26-án játszottunk tétmérkőzést, az elmúlt időszakban több, mint tíz edzőmeccset játszottunk. Több helyszínen találkoztunk a Szegeddel, jártunk Miskolcon, valamint Martfűn is, ahol a másodosztályú Invictus csapatával kétkapuztunk. A felkészülési időszak utolsó meccsét éppen utóbbi ellen játsszuk idegenben holnap.

– Kisebb sérülések és betegségek nehezítették az elmúlt négy hétre megtervezett mini alapozásunkat, de az eltervezetteknek nagyjából a nyolcvan százalékát elvégeztük. Összességében úgy látom, kihoztuk a maximumot a lehetőségeinkből, jó állapotban várja a csapat az osztályozót – árulta el Szilágyi Péter, a Metalcom Szentes vezetőedzője.

Jövő szerdán tehát jön az év legfontosabb hazai mérkőzése számunkra. A tét az OB I.-es tagság megőrzése lesz. Ehhez szükségünk lesz rátok, szurkolóinkra is, hogy ott legyetek a lelátón és négy negyeden át biztassátok a csapatot.

A visszavágóra sem kell majd sokat várni, jövő vasárnap 11.30-ig. A szokatlanul korai időpont miatt a fiúk már szombaton elutaznak és a közelben töltik az éjszakát, hogy másnap minél frissebben ugorjanak medencébe.

A Nagykanizsa elleni osztályozó mérkőzéseken szakmai stábunk már nem számíthat Takács János játékára, aki felmondta a szerződését.

Archív fotó: Vidovics Ferenc

#szentesivízilabdaklub #metalcomszentes #nagykanizsa #szeged #invictus #miskolc #szentes #vízilabda #magyarbajnokság #tippmix #hajráSzentes



Forrás

Start typing and press Enter to search