Elvitte a Szeged a 3 pontot

 In HÍREK

Metalcom Szentes – Seqomics Szeged vármegyei rangadót rendeztek szombaton az E.ON Férfi Vízilabda OB I. alapszakaszának 23. fordulójában a Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszodában. A három pontot a vendégek szerezték meg, Kiss Csaba együttese 11-17 arányú győzelemmel zárta a találkozót.

 

Rangadóhoz méltón indult a találkozó, az első percekben egyik illetve másik oldalon is találatok követték egymást, majd a vendégek két gólos előnyre tettek szert,  ám Makán Róbert találatával 4-3-ra zárkózott a Metalcom a negyed végén. A második játékrészben aztán rákapcsolt a vendég Szeged, 6 találatot jegyeztek Nagy Mártonék és magabiztos előnyre tettek szert a szünetre. A harmadik negyedet viszont parádésan kezdte Kis Gábor együttese, egymás után 3 szentesi gólt láthatott a hazai publikum és két gólra zárkóztak Tóth Gyuláék, ám a Szeged is feljebb kapcsolt és az utolsó játékrészben ismét uralták a játékot, amivel 6 gólos győzelmet arattak.

 

Gratulálok Csabinak és a Szegednek, nagyon magabiztos győzelmet arattak. Nem vagyok boldog. Az volt az elvárás hogy ez egy jó meccs legyen és egy rangadó, mert szeretnénk, ha a Szeged-Szentes találkozók mindig rangadók lennének. Talán egy darabig az volt a mai is, de 17 kapott góllal nem tudunk mérkőzést nyerni. Viszont nagyon jó mérkőzések várnak a csapatra, nem adjuk fel és készülünk tovább. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattak a mérkőzésre – értékelt a Metalcom Szentes vezetőedzője, Kis Gábor.

 

Egy csapat védekezésének nyilván nem tesz jót, ha 17 gólt kapunk, de én úgy érzem, hogy nem igazán segítettük a Benit blokkokkal, talán egy kezemen meg tudom számolni, hányat blokkoltunk. Volt egy kis reménysugár a harmadik negyedben, amikor úgy tűnt, vissza tudunk jönni a meccsbe, de nagyon jól reagálta le ezt a Szeged és végig tartották a második negyedben megszerzett előnyüket. Sajnálom, hogy így alakult, szeretnénk a jövőben jobb eredményt elérni és ennek érdekében meg is fogunk tenni mindent – nyilatkozott a mérkőzést követően a mieink játékosa, Csorba Tamás.

 

E.ON Férfi Vízilabda OB I. – alapszakasz 23. forduló

  METALCOM SZENTES – SEQOMICS SZEGED 

11-17 (3-4, 2-6, 3-2, 3-5)

Metalcom Szentes: Pászti Benedek, Tóth Gyula (1), Vékony Ákos (1), Szatmári Kristóf József (1), Csorba Tamás (1), Bozó Péter Attila (2), Hajdú Attila, illetve: Papp Pongrác, Ashanin Dmytro (1), Makán Róbert (1), Horváth Ákos (1), Kürti-Szabó Máté (2), Takács János, Szűcs Péter Áron.

 

 

Sebők Tamás

Fotó: Vidovics Ferenc (archív)

Start typing and press Enter to search