Izgalmas, idegőrlő meccsen szerzett újabb 3 pontot a Metalcom

 In HÍREK

Az E.ON Férfi Vízilabda OB I. alapszakaszának 24. fordulóját rendezték március 14-én, a Metalcom Szentes a PannErgy-MVLC-Miskolc együttesét látta vendégül a Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszodában 19 órától. Kis Gábor együttese győzelemmel zárta a találkozót, a mérkőzés első két negyedében valósággal parádézott a csapat egy igen komoly erőket mozgósító Miskolc ellen. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy Kemény Kristóf legénysége 6 gólos hátrány után vissza tudott térni a mérkőzésbe, a mieink koncentrációjának, fegyelmezett játékának köszönhetően a 2 gólos előny a hármas sípszóig kitartott.

 

A két együttes őszi találkozója (8-9-es szentesi siker), valamint a közelmúltban mutatott forma (a Kaposvár és a BVSC elleni Miskolc-győzelem) egy végletekig kiélezett, izgalmas, ki-ki találkozót prognosztizált péntek estére. A vendégek az első támadásukból magukhoz ragadták az előnyt, ám – mint az utóbb kiderült – ekkor vezettek először és utoljára a mérkőzésen. Gyorsan fordítottak a mieink két emberelőnyös szituációból, majd ukrán szélsőnk, Ashanin Dmytro büntetőjével már két gólra növeltük előnyünket az első játékrész végén.

A második negyed első támadásában Tóth Gyula találatának révén már három gólos volt a hazai előny, majd Vékony Ákos a következő támadás utolsó másodperceiben megeresztett bombája a felsőkapufáról levágódva talált utat Grieszbacher kapujába. A mesteri játéknak itt még korántsem volt vége, míg hátul betonbiztos védelemmel találta szemben magát a Miskolc, elől Hajdú Attila is feliratkozott a gólszerzők listájár. Később egy újabb hazai előnyt Ashanin váltott újabb gólra, ezzel már 7-1 állt az eredményjelzőn. Ezt követően a vendégek vezetőedzője, Kemény Kristóf kérte ki idejét, hogy összerázza szemmel láthatóan szétesett csapatát. Jött is az újabb vendég-találat, ám a korábban kétszer is „kétméterest kapó” Bozó Péter, harmadszorra nem bízta a véletlenre, újra 6 gólos előnybe hozta a Szentes.

A vendégek mestere láthatóan összerázta csapatát, a harmadik negyed elején kétszer voltak eredményesek Vismeg Botondék, és 8-5-nél újra meccsben érezhették magukat. Ezt követően újra a Szentes percei jöttek Hajdú Attila és Szatmári Kristóf jegyzett újabb találatot, ezzel ismét 5 gólra hízott a hazai előny. A vendégek azonban újra erőre találtak és meg sem álltak zsinórban 3 gólig, így két gólra zárkóztak.

 

Az utolsó felvonás elején a mieink is újra erőre kaptak, Tóth Gyula találatát követően Bozó Péter centermunkájának köszönhetően került előnybe a csapat, amit néhány másodperccel később egy begyakorolt taktikai elemet követően maga Bozó Péter juttatott a hálóba. Nem sokkal később  ötmétereshez jutott  a Szentes, melyet Hajdú Attila értékesített, így 13-8-nál ismét megnyugtató előny birtokában várta a végjátékot a Szentes. Az utolsó percek a vendégeknek kedveztek, átlövésekkel, a támadóidővel spórolva próbálták ledolgozni a hátrányukat, de csupán a szépítésre volt elég nekik 13-11-gyel a Szentes tartotta itthon a három pontot.

 

„Nagyon jól sikerült a mérkőzés kezdete. Szerintem az egyik TOP-felkészülés volt ez a hét a szezonban, nagyon összeszedettek voltak a srácok, élesen játszottak. Persze szereztünk szerencsés gólokat, de én úgy gondolom, amellé pártol a szerencse, aki többet tesz érte. A harmadik negyed nagyon izgalmas volt, erőre kapott a Miskolc, és mi elbizonytalanodtunk a támadásainkban. Akkor azt éreztem, hogy vissza fognak jönni a mérkőzésbe a vendégek. Lőttünk egy-két „nem számított” gólt, amik nem voltak felépítve, az utolsó negyedben viszont újra erőre kaptunk. Jó mérkőzés volt, izgalmas volt, idegileg kikészített szerintem mindenkit. Örülök annak, hogy nyertünk, és örülök, hogy Beni [Pászti Benedek] is ki tudta venni a részét ebből a sikerből. ” – értékelte a találkozót a Metalcom Szentes vezetőedzője, Kis Gábor.

„Úgy érzem, ezen a mérkőzésen meglátszott az a munka, amit a héten beletettünk, gyakorlásban és videózásban egyaránt. Az első két negyedben szinte hibátlan játékot mutattunk. A harmadik negyedben volt egy kisebb kihagyásunk, amin kapott is a Miskolc és jól visszajöttek a meccsbe, két gólra visszajöttek. Aztán jött-egykét olyan találat, ami miatt újra lendületbe jöttünk” – osztotta meg gondolatait a mérkőzést követően a mieink kapusa, Pászti Benedek.

 

 

E.ON Férfi Vízilabda OB I. – alapszakasz 24. forduló

2025.03.14. – 19 óra – Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda, Szentes

  METALCOM SZENTES – PANNERGY-MVLC-MISKOLC 

13-11 (3-1, 5-2, 2-5, 3-3)

Metalcom Szentes: Pászti Benedek, Ashanin Dmytro (2), Tóth Gyula (2), Szatmári Kristóf József (1), Csorba Tamás (1), Bozó Péter Attila (3), Hajdú Attila (3), illetve: Papp Pongrác, Makán Róbert, Vékony Ákos (1), Horváth Ákos, Molnár Barnabás, Takács János, Szűcs Péter Áron

 

 

 

Sebők Tamás

Start typing and press Enter to search