„A szívünk vitt előre bennünket…”

 In HÍREK

Egygólos győzelmet aratott az E.ON Férfi Vízilabda OB I. alapszakaszának 25. fordulójában a Metalcom Szentes együttese. Kis Gábor csapata Kaposvárra látogatott szombaton, és már a két gárda tabellán elfoglalt pozíciója (8-9. hely), valamint az őszi szentesi (ötméterespárbajban hazai győzelem) találkozója egy pikáns bajnokit prognosztizált.

Nehéz hetet zártak a mieink egy betegséghullám nehezítette meg a Metalcom felkészülését a találkozóra, ami hatással is volt a szombati tétmeccsre, Csorba Tamásra nem számíthatott Kis Gábor ezen a találkozón. Kétségtelenül Surányi László csapata kezdte jobban a rangadót, az első negyed felénél már 3-0-ra vezettek Pellei Kristófék, Vékony Ákos szerezte meg a mieink első találatát, majd csapatkapitányunk, Szatmári Kristóf értékesített ötméteresével 3-2re zárkóztunk az első 8 percet követően, majd ismét a mieink hetese talált be, és Kürti-Szabó Máté révén 3 perc után már a Szentes volt előnyben, amit a nagyszünetig meg is őrzött a csapat.

Sőt, Horváth Ákos találatával kezdődött a harmadik játékrész, ami már kétgólos Metalcom- előnyt eredményezett, de a hazaiak is rohamoztak 9-9-nél 10-10-nél is egalizáltak. A Szentes tartani tudta folyamatos előnyét többek között a mérkőzésen 4 gólig jutó Ashanin Dmytro találatainak révén. A hajrára többször két gólosra hízott a szentesi előny, két perccel a lefújást megelőzően a hazaiak rutinos játékosa Vindisch Ferenc állította be a 13-14-es végeredményt.

 

Gratulálok mindkét csapatnak, mert ez egy olyan találkozó volt, amelyet bármelyik csapat megnyerhette volna. Elképesztően boldog vagyok, és rettenetesen büszke vagyok a csapatomra. Nem voltam még sosem ilyen büszke rájuk, mert igaz, csíptünk már el BVSC-t, Szolnokot, OSC-t az idei évben, de az egy olyan stádiumban volt, amikor még a Szentest nem gondolták azon a “polcon”, ahol most van. Ez egy mérkőzés volt, ahol azonban már tisztában vannak a bajnokság csapatai azzal, hogy ez a Szentes jobb csapat, mint volt. Azt gondolom egy olyan Kaposvárhoz látogattunk most, aki ebből a végletekig felkészült. Sok nehézség hátráltatta most a csapatot, sérülések, betegségek, nem tudtunk teljeskörű edzésmunkát végezni az elmúlt 4-5 napban, mert folyamatosan hiányoztak a játékosok a keretből. Rövidebb kispaddal is jöttünk. Ez valami csoda. Nagydolog itthon megverni a Kaposvárt, és nagydolog megverni ezt a Kaposvárt egyszer idegenben és ötméteres-párbajban hazai pályán. Ujjonganék örömömben… köszönöm a srácoknak mindezt. Jó mérkőzést játszottunk, egy ingadozó, hullámzó, de a közönség számára nagyon izgalmas találkozón vagyunk túl. Azt gondolom, megérdemelten nyertünk – értékelt a találkozót követően Kis Gábor, a csapat vezetőedzője.

 

Mindenek előtt szeretnék gratulálni mindkét csapatnak. Úgy vélem, aki ma kilátogatott erre a találkozóra, az egy parázs-mérkőzést láthatott. Elsősorban a saját csapatomnak gratulálok, mert amit mi nyújtottunk ezen a meccsen, az elismerést érdemel. Kaposvárról nem sok együttes viszi el a három pontot, nekünk ez most sikerül. Nem nagyon tudtunk készülni, betegség és sérülés miatt, de a szívünk vitt előre bennünket és bebizonyítottuk, hogy az utolsókig tudunk küzdeni. Hátra van még egy mérkőzésünk, megyünk tovább, készülünk, és Hajrá Szentes. – nyilatkozta a mieink csapatkapitánya, Szatmári Kristóf.

 

E.ON Férfi Vízilabda OB I. – alapszakasz 25. forduló

  KAPOSVÁRI VK – METALCOM SZENTES 

13-14 (3-2, 3-5, 4-4, 3-3)

Metalcom Szentes: Pászti Benedek, Ashanin Dmytro (4), Tóth Gyula (1), Vékony Ákos (2), Szatmári Kristóf József (2), Hajdú Attila (1), Bozó Péter Attila (1) illetve: Papp Pongrác, Makán Róbert, Horváth Ákos (2), Kürti-Szabó Máté (1), Takács János, Szűcs Péter Áron

 

 

Sebők Tamás

Fotó: Andrássy Zoltán

Start typing and press Enter to search