Megfordította a párharcot a Valdor Szentes

 In HÍREK

A MOL Női Vízilabda OB I. 7-8. helyért zajló párharcának 3. mérkőzése ismét szentesi győzelemmel zárult így 24 órán belül lejátszott két mérkőzésen aratott győzelemmel 0-1-ről 2-1-re fordította meg a végső küzdelem eredményét Tóth Gyula együttese. A csütörtöki találkozót 5-3-as győzelemmel zárták Kövér-Kis Rékáék és előnyből várják az április 23-i, negyedik összecsapást.

 

Kétségtelenül a vendégek kezdték jobban a találkozót, Szabó Tamás csapata első támadását váltotta emberelőny-gólra, majd néhány perccel később már 0-2-re módosították a mérkőzés állását. A második negyedben 3 góllal is megléphettek volna a szegediek, ám Németh Veronika ötméteresét bravúrral védte Füsti Molnár Janka, ezzel lélektanilag is meccsben tartotta csapatát. A nagyszünet előtt Kövér-Kis Réka káprázatos távoli góllal szépített, és a Valdor Szentes egy gólra zárkózott.

A harmadik negyed bizonyult meghatározónak hazai szempontból a mérkőzésen, ugyanis Kövér-Kis Réka egyenlítő találatára, valamint Furák-Szabovik Tessza emberelőnyt követő akciógóljára nem volt válasza a vendégeknek, ezzel pedig megfordította az állást Tóth Gyula csapata az utolsó játékrészre. Ahol aztán a mesterhármasát beállító Kövér-Kis Réka növelte a szentesi előnyt, majd a sort fiatal centerünk Dömsödi Döníz zárta, ekkor már 5-2-t mutatott az eredményjelző. A vendégek még szépítettek a hajrában, de a hazai előny már nem forgott veszélyben a csapat jó védekezésének köszönhetően.

A Valdor Szentes ezzel 0-1-ről megfordította a párharcot és 2-1-es állásról folytatódik a küzdelem április 23-án a Tiszavirág uszodában.

 

Az első gondolatom az volt, hogy nagyon megalapozta a mérkőzés elejét az ellenünk ítélt, a véleményem szerint vitatható kontra és a kiállítás, amivel 0-2-re vezetett a Szeged. Szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert kívülről úgy látszott, hogy nagyon kemény munkával sikerült megfordítani az eredményt és megtartani az előnyt. Van még mit javítnunk, az emberelőny kihasználások és a center megtalálása még nem tart ott, ahol azt szeretnénk, de a javulás érezhető. A mérkőzés 8 gólja mindkét csapat rendkívül jó védekezését példázza – osztotta meg gondolatait a lefújást követően Tóth Gyula vezetőedző.

Maximálisan le a kalappal mindkét csapat előtt, 24 órán belül két ilyen mérkőzést játszani megsüvegelendő dolog. Az első két negyedünk nagyon nem volt jó, sokat kapkodtunk, nem tudtuk feltörni a Szeged védelmét. Utána megfordítottuk az állást és mondhatom, hogy kézben tartottuk a találkozót. Három gólt kapni egy meccsen az nyilvánvalóan a jó védekezésünket mutatja. Most egy rövid pihenőt követően 23-án újra összecsapunk és célunk, hogy lezárjuk ezt a párharcot – értékelte a találkozót a mérkőzésen 3 gólos Kövér-Kis Réka.

 

MOL Női Vízilabda OB I. Play Off II. helyosztó a 7-8. helyért – 3. mérkőzés

2025. április 10. – 20 óra, Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda, Szentes

  VALDOR SZENTES – SEQOMICS SZEGED 

5-3 (0-2, 1-0, 2-0, 2-1)

Valdor Szentes: Füsti Molnár Janka, Varga Viktória, Lengyel Dorottya, Molnár Daniella, Zöld Tamara Petra, Kövér-Kis Réka (3), Boldizsár Rebeka illetve Mácsai Kincső, Rácz Olga Emma, Erdélyi Hédi, Dömsödi Döníz, Korom Réka, Furák – Szabovik Tessza (1), Obrácz – Nagy Júlia Kincső

 

Sebők Tamás

Start typing and press Enter to search