Hazai medencében folytatódik az E.ON Férfi OB I. alapszakasza

 In HÍREK

Szombaton 18 órától hazai környezetben folytatódik az E.ON Férfi Vízilabda OB I. alapszakasza. A Metalcom Szentes csapata rangadón fogadja az UVSE együttesét a Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszodában. Igazi ki-ki mérkőzés várható, érdemes lesz tehát kilátogatni, és szurkolni a fiúknak.

 

A mieink az elmúlt héten a One Eger otthonában ugrottak vízbe, a pontszerzés azonban nem sikerült Somogyi Balázs együttesének. Az UVSE egy hazai győzelem után látogat a Kurca partjára, dr. Vincze Balázs alakulata a Miskolc ellen aratott magabiztos győzelmet a bajnokság 10. fordulójában.

 

A két együttes tabellán elfoglalt pozíciója is egy igazi rangadót prognosztizál, a vendégek a 10., míg a mieink a 11. helyről várják ezt a fontos találkozót.  A mérkőzést megelőzően Somogyi Balázs vezetőedzőt kérdeztük, mit vár a szombati bajnokitól.

 

Sajnos az Eger elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna. Bár nagyon sokat készült a csapat arra a találkozóra, mégsem tudtuk a gyakorolt elemeket kivitelezni a medencében, emiatt pont nélkül jöttünk haza, ami miatt szomorúak is voltak a srácok. Most azonban hazai medencében csapunk össze az UVSE-vel, ahol szeretnénk megmutatni, hogy mire is vagyunk képesek. Úgy gondolom a legfőbb kulcsa ennek a találkozónak a csapat hitében rejlik. Hinniük kell magukban a játékosoknak és azokban a játékelemekben, amiket begyakoroltunk. –  mondta a vezetőedző.

 

 

E.ON Férfi Vízilabda OB I. – alapszakasz 11. forduló.

2026.február 14. – 18 óra – Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda, Szentes

  METALCOM SZENTES – UVSE   

közreműködik: Csizmadia Zsolt, Kevi Tamás

Start typing and press Enter to search