Somogyi Balázs: végre jönnek a tétmeccsek!…

 In HÍREK

.
Lezárul a felkészülési időszak, holnap 11 órakor a Magyar Kupa selejtezőjének első mérkőzését a szentesi Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában játsszuk az UVSE ellen. Az elmúlt hetekben csapatkapitányunk, Somogyi Balázs kisebb térdsérüléssel bajlódott, azonban ez a múlté, a héten már teljes értékű munkát végzett a tréningeken, így holnap ő is ott lesz a vízben.
.
– Hogy vagy?
.
– Most már szerencsére teljesen jól – kezdte a Metalcom Szentes csapatkapitánya, Somogyi Balázs. – A hét közepe óta már teljes értékű edzésmunkát végeztem, így vezetőedzőnkkel megbeszéltük, hogy holnap biztosan ott leszek majd a vízben, és én is azon dolgozom majd, hogy első helyen zárjuk a hétvégét.
.
– Hogy sikerült a csapat felkészülése?
.
– Nagyon jól, hiszen könnyebbséget jelentett számunkra, hogy olyan kiváló csapatok edzőtáboroztak nálunk – így kétkapuzhattunk is velük –, mint a Debrecen, a Szombathely vagy éppen a BVSC. Megfelelő számú edzőmeccset játszottunk, amire az új szabályok miatt nagy szükség volt, hogy ne a Magyar Kupában szembesüljünk velük. De azért most már jó lesz tétmeccsen pólózni.
.
– Milyenek az új fiúk?
.
– Könnyen beilleszkedtek, de nem volt nehéz dolguk, mert remek srácok alkotják a keretünket, tavaly is nagyon jó csapategységünk volt. Örömmel fogadtuk őket, reméljük, velük közösen elérjük az idényre kitűzött céljainkat.
.
– Milyen előjelekkel várjuk a hazai rendezésű Magyar Kupa-selejtezőt?
.
– Ami az erőviszonyokat illeti, eléggé kiegyenlített. Természetesen a mi csoportgyőzelmünk mellett szólhat a hazai környezet varázsa, így bízom benne, hogy minél több pontot sikerül gyűjtenünk a két nap során, és az hétfő délután elég lesz a továbbjutáshoz.
.
✍️ Becsei Dávid
📸 VLV – magyar férfi vízilabda-válogatott
.
#szentesivízilabdaklub #szentes #metalcomszentes #vízilabda #pallanuoto #waterpolo



Source

Start typing and press Enter to search