Emlékezzünk azokra, akik már az égi medencében pólóznak….
( "Ott a csend s nyugalom, itt a könny s fájdalom". )
Ilyenkor a Mindenszentek s halottak napján, amikor lerójuk tiszteletünket a nagy ELŐDÖK előtt és merengve nézzük amint a gyertyalángok árnyéka táncol a rideg sírok tetején, akkor értjük meg igazán mi is az az elmúlás. Nekünk „utódoknak” Vörösmarty szavait kell követnünk,” …. a múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek …”, éppen ezért kötelességünk ápolni a hagyományokat, hogy a kiváló vízilabdázóink s vezetőink emléke ne kerülhessen feledésbe, mert ahogyan a költő is mondja, "Csak az hal meg, akit elfelejtenek".
A szentesi pólósok nagy családja az eltelt évtizedek során számos sportolót és sportvezetőt veszített el, voltak közöttük akik fiatalon "mentek el", és olyanok is akik tisztes életkort éltek meg, közös volt bennük, hogy életük könyvében a szentesi vízilabda aranybetűkkel volt megírva. Amikor a megsárgult fényképeket nézzük, az „emlékek polcán” életre kell a történelem s büszkék lehetünk arra, hogy mi is a szentesi vízilabdások nagycsaládjához tartozunk.
E nagyszerű EMBEREK emléke előtt tisztelegjünk néhányuk neveinek felsorolásával. A nagy generáció sportolói, akik már az égi medencében játszanak: Wolf Károly, Kulcsár Tamás, Mikó József, dr. Rébeli Sz. József, Szabó Róbert. Zentai Tibor, Horváth László, a fiatalabbak: Sipos Edit, Orosz Mihály, Bódi Ferenc, Szamosi László, Soós László, Rácz János, Ikládi András, Szabó Imre, Dömsödi Tamás, Tarr Szilveszter, Szilágyi Mihály, Kucsera Gábor, ifj. dr. Körrfy Kornél, Kádár II. József.
Ugyancsak tisztelegjünk azon pótolhatatlan sportvezetőink munkássága előtt is, akiknek a Klubot minden nehézség ellenére is sikerült életbe tartaniuk, s ezáltal Szentes városának dicsőséget szerezni, hazánkban és külföldön egyaránt: Nádai László, dr. Haraszti Ervin, dr. Rébeli Sz. József, id. Pengő László, Lengyel Károly, Bors Imre, dr. Matajsz Pál, Szabó János, Tonnes Károly, id. Tóth László, Mészáros György, Gergely József, id. Kiss Ottó.
Ők már nem hallják a „napkelte muzsikáját”, csak az uszoda moraját!
Béke poraira.
Írta: Dömsödi József
