Szegeden játszottunk edzőmeccset…

 In HÍREK

A nyár első felkészülési mérkőzését férficsapatunk a Szegedi VE ellen játszott a Tiszavirág Sportuszodában.

– Mindkét csapatnak ez volt az első edzőmeccse, amely hasznosra sikeredett, hiszen megtörte az úszás és a konditerem okozta monotóniát. Jó volt látni, hogy élvezték a játékot a fiúk. Voltak szép és kevésbé szép pillanatok egyaránt, utóbbin szeretnénk javítani még az októberi bajnoki rajtra. Akiknek húzójátékosnak kell lenni, azok már most próbálták felvenni ezt a szerepet. Volt még három hiányzónk, Chilkó még szárazon edzett, a Uros Vasics később érkezik, míg Kardos Gergely a válogatottal edzőtáborozik. Reméljük, csak szeptember közepén csatlakozik hozzánk, mert az azt jelentené, hogy elutazott az Európa-bajnokságra – nyilatkozta a kétkapuzás után Szilágyi Péter vezetőedzőnk.

A következő héten több gyakorló meccs is vár férficsapatunkra a kanadai válogatott ellen, de terveink szerint a Szegedet is vendégül látjuk.

#szentesivízilabdaklub #metalcomszentes #szeged #vízilabda #felkészülés



Forrás

Start typing and press Enter to search