Férfi OB I.: a Miskolc elleni hazai rangadóval folytatjuk…

 In HÍREK
🤽‍♂️

Újabb fontos mérkőzés következik férficsapatunk számára. 🗣️🥁 Gyertek szurkolni, biztatni a szentesi fiúkat, hogy megszerezzük első hazai pontjainkat az idényben.⏰ Holnap 19 órától a 🆚 Miskolcot fogadjuk a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában a férfi vízilabda OB I. 11. fordulójában. #hajráSzentes

A negyedik meccsünk jön januárban. Igazán szépen indítottuk a hónapot, hiszen a KSI otthonában győzelemmel indítottuk az új évet. Szolnokról is elégedetten térhettünk haza, ami a mutatott játékképet illeti. A Honvéd otthonában a hazaiak speciális védekezésének hála a támadásainkkal viszont nem lehettünk elégedettek.

Első meccsét játssza a Metalcom Szentes hazai környezetben Komlósi Péter vezetőedző irányítása alatt.

Jön a 11. forduló, a negyedik mérkőzés 2023-ban, az első itthon a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában. A tíz mérkőzésén nyolc pontot gyűjtő Miskolc lesz az ellenfelünk. Szeretnénk gyarapítani a pontjainkat, ezért nagy szükségünk lesz rátok, szurkolóinkra is, hogy együtt, közösen sikerrel zárjuk a péntek estét. #hajráSzentes

A Miskolc eddigi két győzelmét a KSI ellen (10–14) idegenben, illetve otthon a Péccsel szemben (11–9) jegyezte. Januárban ők is három meccsen vannak túl, a BVSC otthonában bravúrpontot szereztek (10–10), míg a Szeged ellen 6–9-ről játszottak hazai környezetben 9–9-es döntetlent. Az elmúlt hétvégén viszont 16–12-es vereséget szenvedtek az UVSE vendégeként.

A Miskolc vezetőedzője az a Vidumanszky László, aki 2017 nyara és 2019 januárja között a Hungerit-Szentesi VK OB I. női csapatának volt a vezetőedzője.

Ami pedig a férfi OB I. előző idényét illeti, a Miskolc a 12. helyen végzett 21 ponttal. Kétszer találkoztunk velük, Miskolc 7–7-es döntetlent játszottunk, míg itthon dráma mérkőzésen 10–9-es vereséget szenvedtünk.

📸 VLV – magyar férfi vízilabda-válogatott

#szentesivízilabdaklub #metalcomszentes #miskolc #szentes #vízilabda #magyarbajnokság #tippmix



Forrás

Start typing and press Enter to search