Magyar és holland válogatott edzőtáborozott Szentesen

 In HÍREK

Az U16-os holland válogatott edzőtáborozott Szentesen a Dr. Rébeli-Szabó József Városi Uszodában június közepén, ahol napi két edzésen igyekezték összehangolni a játékukat.
Ugyanúgy, mint ahogy a magyar válogatott ők is már a jövő esztendőben megrendezésre kerülő U17-es EB-re készülnek.

Már tavaly is itt voltunk és eltöltöttünk pár napot a 2002-es lány válogatottal – mondta Pengő Bea, aki a holland válogatottal érkezett városunkba. A holland válogatott két csapatból áll, így van egy ‘első’ csapat és egy ‘második’ csapat. A Szentesre ellátogató leány csapat ebből a két együttesből tevődik össze, de javarészt a ‘második’ csapatnak a játékosai vannak, mert az ‘első’ csapat tagjai közül sokan külföldön pl. Olaszországban játszanak.

2017-ben a hollandok nyerték a junior EB-t így fontos és hasznos velük készülni – mondta Győri Eszter, aki Zantleitner Krisztinával közösen irányította az U16-os korosztály magyar válogatott edzéseit.

Napi két edzés és délutánonként egy mézkőzés várt a csapatokra. És hogy mi várható jövőre? Azért valljuk be, hogy egy Magyar – Holland döntőt el tudnánk képzelni! 🙂

no images were found

Start typing and press Enter to search