Vissza a hírekhez
Férfi csapat
2026. november 1.

Jó védekezés, remeklő fiatalokkal

A BVSC győzelmével zárult a férfi vízilabda ob I. 6. fordulójának szentesi mérkőzése. Varga Dániel csapata 5-11 arányban nyert a Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszodában szombat este.

 

Somogyi Balázs a fiataloknak is bizalmat szavazott ezen a találkozón, ifjúsági csapatunk reménységei, Kiss-Papp József , Kiss-Papp Szabolcs és Ternai Zénó is lehetőséghez jutott szombat este, Zénó egyben debütált is a férfi felnőtt OB I-ben. Percekig nem született gól az első negyedben, aztán viszont beindultak a „vasutasok”, vezető találatuk megszerzése után rövid időn belül magabiztos előnyre tettek szert. A negyed legvégén Makán Róbert góljával szépítettünk.

 

A második játékrészben csupán egy-egy gólt láthatott a szentesi publikum, láthattak azonban szép kapusteljesítményeket mind Grieszbacher Márk, mind Korom Dániel részéről. A harmadik negyedben ismét megmutatta erejét a vendég BVSC, az utolsó nyolc percben azonban kiegyenlített küzdelem zajlott, 2-2-es eredményt hozott a zárófelvonás. Ahol folytatta a kapusok kiváló teljesítményét Kiss-Papp József is, fiatal hálóőrünk ziccereket is hárított, míg testvére, Kiss-Papp Szabolcs – Vékony Ákos mesteri passza után - kiváló centermunkával harcolt ki ötméterest, amit végül értékesített is, ezzel megszerve első felnőtt OB I-es találatát, és a Metalcom ötödik gólját.

 

„Szeretnék gratulálni a BVSC-nek, hiszen a meglévő jó formájukat ma is bizonyították. Azt kértem a csapattól, hogy bár hetek óta nálunk erősebb csapatok ellen mérkőzünk meg – és kezdésnél kicsit beragadunk, hogy koncentráljunk az első negyedre, illetve az első félidőre, ami 3 perc kivételével működött is. Volt az első negyed végén egy két és fél perces periódus ahol gyorsan kaptunk 3 gólt, és ha ettől eltekintek – márpedig eltekintek – a játék képét nézve abszolút elégedett lehetek. Jöttek a blokkok, jó kapusteljesítmények voltak, és örülök, hogy mindhárom ifjúsági játékosunk hozzá tudott tenni játékával a mérkőzéshez. Két dologban van hiányérzetem, az egyik az 5 lőtt gól, ami kevés, annak tudatában hogy voltak lehetőségeink a gólszerzésre. A másodikat pedig már tisztáztuk a csapattal a mérkőzést követően.” – értékelte a találkozót a mieink mestere, Somogyi Balázs.

 

E.ON Férfi OB I. – alapszakasz 6. forduló

2026. október 31. 18 óra, Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda, Szentes

METALCOM SZENTES – BVSC MANNA ABC

5-11

(1-5, 1-1, 1-3, 2-2)

Metalcom Szentes: Grieszbacher Márk, Tóth Gyula, Vékony Ákos (1), Csorba Tamás (1), Böröczky Marcell, Greif Kamil Wojciech, Hajdu Attila, illetve: Kiss-Papp Szabolcs Levente (1), Pellei Kristóf (1), Makán Róbert (1), Kürti-Szabó Máté, Ternai Zénó András, Kiss-Papp József Alex

Sebøk

Szerző

Sebøk