Vissza a hírekhez
Férfi csapat
2026. május 17.

Hoztuk a kötelezőt a BEAC ellen, a tabella éléről várjuk a bajnokság hajráját

Folytatódott a Metalcom Szentes győzelmi sorozata az E.ON Férfi Vízilabda OB I. alsóházi rájátszásában. Szombat este Szatmári Kristófék az ELTE-BEAC csapatát fogadták a Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszodában. A mieink magabiztos győzelmet arattak, az újabb 3 pont megszerzésével pedig a tabella élére állt a csapat.

 

Ahogy az már mérkőzések óta megfigyelhető, ez alkalommal is nagyon koncentráltan, összpontosítva kezdte a találkozót a Szentes. Az első negyedben négygólos előnyt tudtak kiharcolni a mieink. A sikeres támadásokhoz pedig komoly védekezés társult, a vendégek nem is tudták feltörni a szentesi védelmet, 4-0-val fordultunk rá a második felvonásra.

 

A második negyedben folytatódott a Metalcom-fölény, ami látványos gólokat is hozott, Varga Milán csavarja, Pellei Frank találata, Ashanin Dmytro bombái mind a mieink magabiztosságáról árulkodtak. A múlt héthez hasonlóan kiváló teljesítményt nyújtott Hajdu Attila, ez alkalommal is 5 góllal vette ki a részét a mieink győzelméből. A játékrész felénél törte meg a jeget a vendég BEAC, egy távoli lövés talált utat a szentesi kapuba, majd nem sokkal később egy hasonló szituációban dupláztak a fővárosiak, ám így is megnyugtató, 10-2-es előnnyel fordultak a felek.

 

A harmadik negyed ugyan vendég találattal indult, a mieink ott folytatták a játékot, ahol az előző negyedben abbahagyták. Csapatkapitányunk, Szatmári Kristóf is feliratkozott a gólszerzők közé, valamint első OB I-es bajnokiján bemutatkozó, ifjúsági csapatunkban kiemelkedő munkát végző Kun Gergő is lehetőséghez jutott, amivel élt is fiatal játékosunk. Első találatával már 12-4-re vezetett a Szentes, és ha egy üzlet beindul, nincs megállás, Gergő részéről rögtön egy újabb gól követte a debütáló találatot.

 

Az utolsó játékrészben aztán mindkét oldalon kiszakadt a gólzsák, mindösszesen 12 találat született a záró 8 percben, Kun Gergő harmadik gólját jegyezte, de betalált Papp Pongrác és Kürti-Szabó Máté is. A vége fölényes Metalcom-siker, 21-9-nél hangzott el a hármas sípszó.  

 

Szeretnék gratulálni mind a két csapatnak. Azt kértem a fiúktól, hogy rendesen álljunk bele ebbe a meccsbe, mert tudjuk, hogy három nagyon fontos mérkőzés következik számunkra, ami nagyon parázs csatának ígérkezik. Annak ellenére, hogy beleálltunk a meccsbe, és jól játszottunk, a BEAC lőtt nekünk 9 gólt, ami őket dicséri. Legfőképpen annak örülök, hogy az itt mellettem ülő úriember [Kun Gergő] bemutatkozhatott az OB I.-ben, és gólt is szerzett, úgyhogy nem maradhat el a sütemény a jövőhéten. Gergő abszolút megérdemli ezt a lehetőséget, nagyon sokat dolgozott az utánpótlásban, remélem, ő is nagyon boldog, ahogy én. Három mérkőzésünk maradt hátra, nagyon fontos találkozók lesznek ezek. – osztotta meg gondolatait a mérkőzésről Somogyi Balázs, a Metalcom Szentes vezetőedzője.

 

Férfi együttesünk ezzel a győzelemmel az alsóházi tabella élére állt, három fordulóval a bajnokság zárását megelőzően. Legközelebb az alsóházi rangadót, a Kaposvár – Szentes bajnokit rendezik jövő csütörtökön 19:30-tól.

 

E.ON Férfi Vízilabda OB I. – alsóházi rájátszás 11. forduló

2026.05.16. – 18 óra – Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda, Szentes

METALCOM SZENTES – ELTE BEAC

21-9

(4-0, 6-2, 4-2, 7-5)

Metalcom Szentes: Grieszbacher Márk, Ashanin Dmytro (2), Tóth Gyula (1), Szatmári Kristóf (1), Pellei Frank (1), Bozó Péter (3), Hajdu Attila (5), illetve: Takács János, Papp Pongrác (1), Varga Milán (1), Horváth Ákos (2), Kürti-Szabó Máté (1), Kun Gergő (3), Pászti Benedek