
„Magunk miatt nem sikerült nyernünk…”
Kaposváron mérkőzött meg az E.ON Férfi Vízilabda OB I. alsóházi rájátszásának 12. fordulójában a Metalcom Szentes csapata. A csütörtök esti mérkőzésen, egy kiélezett találkozón végül a hazaiak bizonyultak jobbnak, 16-14 után Surányi László együttese biztosította be jövőévi helyét az OB I-ben, két fordulóval a bajnokság zárását megelőzően.

Ukrán szélsőnk, Ashanin Dmytro góljával a mieink szereztek vezetést a találkozó elején, és, ahogy az már mérkőzések óta megszokott, a mieink összpontosítva kezdtek, Tóth Gyula büntetőjével 0-2-re is vezetett a Szentes. Bár a hazaiak feljöttek egy gólra, az előnyt tovább tudta őrizni csapatunk. A második negyed elején újabb erőket mozgósítottak Szatmári Kristófék, ennek köszönhetően újra kétgólos előnyre tett szert a Szentes, 5-7-re vezetett csapatunk. Ezt követően azonban a hazaiak percei következtek, előbb kiegyenlítettek, majd két góllal el is léptek a mieinktől, ezzel egy 4-0-s sorozatot produkálva ragadták magukhoz az előnyt a nagyszünetre.
A harmaradik negyedben rendre felzárkózott csapatunk egy gólra, ám a hazaiak kitartottak, és mindig meg tudták újítani előnyüket. A zárófelvonásban aztán még több erőt mozgósítottak Berta Ferencék, és három góllal is el tudtak lépni, amiből csupán egyet sikerült ledolgozni a mieinknek, 16-14-gyel zárult a találkozó.
A Kaposvár újabb győzelmével elsőként biztosította be bennmaradását az OB I-ben, a forduló további eredményeit követően azonban nagyon szoros harc alakult ki az első 4 helyen, továbbá az 5. Miskolc is lőtávon belül van még, így nagyon kiélezett hajrá vár a csapatokra az előttünk álló két hétben.
„Szeretnék gratulálni a Kaposvárnak, mert megérdemelten győzött. Azt gondolom, ahogy ami miatt ma nem sikerült nyernünk, az csak saját magunk volt, abból kifolyólag, hogy közel sem tudtuk megközelíteni azt a tempót, amit az elmúlt mérkőzéseken. Mind támadásban, mind védekezésben lassabbak voltunk saját magunkhoz képest és ezt a Kaposvár maximálisan kihasználta. Ami miatt nagyon szomorú vagyok, hogy most láttam idén először olyan dolgot a csapatban, amiért nagyon dühös vagyok és ezt meg is fogjuk majd beszélni, merthogy nem ért véget a bajnokság, még van két nagyon fontos meccsünk, de a hozzáállásunkon egy picit változtatni kell, mert ez nem jó irány” – értékelte a találkozót Somogyi Balázs, a mieink vezetőedzője.
E.ON Férfi Vízilabda OB I. – alsóházi rájátszás 12. forduló
2026 május 21. – 19:30 – Kaposvári Sportuszoda
KAPOSVÁRI VK. – METALCOM SZENTES
16-14
(4-5, 5-3, 3-3, 4-3)
Metalcom Szentes: Grieszbacher Márk, Ashanin Dmytro (2), Tóth Gyula (5), Szatmári Kristóf (1), Bozó Péter (3), Horváth Ákos (2), Hajdu Attila, illetve, Takács János, Papp Pongrác, Varga Milán, Pellei Frank, Kürti-Szabó Máté (1), Kiss Zoltán, Pászti Benedek

