
Mérhetetlen büszkeség
Idegenbeli győzelemmel folytatta szereplését az E.ON Férfi Vízilabda OB I. alsóházi rájátszásában a Metalcom Szentes együttese. Somogyi Balázs tanítványai az eddig veretlen DVSE Master Good csapatát győzték le a 9. fordulóban, idegenben, ezzel csapatunk már 7 mérkőzés óta nem talált legyőzőre és fontos lépést tett az alsóházi tabella legjobb 4 csapata közé kerülésre.

Nyolc gólt hozott az első játékrész a két csapat idei negyedik összecsapásán (a Magyar Kupa mérkőzést is beleszámítva – a szerk.). A hazaiak kezdték a gólgyártást, majd egyenlíteni és fordítani is tudott a Szentes. Az előny ide-oda ugrált, kiélezett harc zajlott a vízben. A negyed vége a mieinknek jött ki jobban Takács János második találatával, és Pellei Frank utolsó pillanatokban szerzett góljával azonban 3-5-tel vágtak neki a csapatok a második negyednek.
A második játékrész egy kiválóan értékesített emberelőny találattal indult szentesi részről, Ashanin Dmytro vette be Krémer Balázs kapuját, ezzel már 3 gól volt a mieink előnye. Ezt őrizni is tudta a Metalcom, sőt a negyed utolsó percében, ismét ukrán szélsőnk volt eredményes, ezzel kialakítva az 5-9-es félidei eredményt.
A harmadik nyolcperc a hazaiaknak jött ki jobban, többször egy gólra zárkóztak Kádár Kálmán tanítványai, a mieink meg tudták tartani előnyüket, de ennek ellenére is izgalmasnak ígérkezett a zárófelvonás 11-12-es állásról.
Ahol ismét bizonyította csapatunk, végletekig tartó kitartását és fegyelmezettségét. Négy perc alatt ismét ötgólosra duzzadt a szentesi előny, amit a hármas sípszóig őrizni is tudtak Hajdú Attiláék. 14-19-es vendég sikerrel zárult a találkozó.
Elsősorban gratulálni szeretnék a Debrecennek, mert egy nagyon jó mérkőzést játszottunk. Nem szeretném hosszúra nyújtani az értékelést, mert ott van minden az eredményjelzőn. Mérhetetlenül büszke vagyok a csapatomra. Sokat készültünk erre a találkozóra, mert a Debrecent egyedül a Magyar Kupában sikerült legyőznünk idén, és többször is bizonyították ellenünk, hogy miért ilyen jó csapat az övék. Most úgy érzem, mi is bebizonyítottuk, hogy legalább ilyen jó csapat vagyunk, hiszen itt soha nem könnyű nyerni. Emelem kalapom a játékosaim előtt, mert mindent megcsináltak, amit megbeszéltünk és hatalmas szívvel és lélekkel játszottak.
E.ON Férfi Vízilabda OB I. – alsóházi rájátszás – 9. forduló
2026. április 30 – 19 óra Debreceni Sportuszoda, Debrecen
DVSE MASTER GOOD – METALCOM SZENTES
14-19
(3-5, 2-4, 6-3, 3-7)
Metalcom Szentes: Grieszbacher Márk, Ashanin Dmytro (6), Tóth Gyula, Makán Róbert, Szatmári Kristóf (1), Horváth Ákos (2), Hajdu Attila (3), illetve, Takács János (2), Papp Pongrác, Pellei Frank (1), Bozó Péter (2), Kürti-Szabó Máté (2), Kiss Zoltán, Pászti Benedek

