
Jön a megyei derby a Szeged ellen
Hazai környezetben fogadja a Szeged együttesét a Valdor Szentes a Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszodában szombat délután 16 órától.

Két hét szünetet (a női BL miatt) követően a MOL Női OB I. programja is folytatódik méghozzá egy igazi csemegével, a Szentes-Szeged összecsapással. Kerekes Csaba együttese legutóbb Győrben játszott szoros mérkőzést, a csapat két győzelemmel a tabella hatodik helyén tanyázik.
A mieink továbbra is keményen dolgoznak, a lányok fejlődése fordulóról fordulóra szemmel látható és a mögöttünk álló hetekben is komoly munkát végeztek, amelyre Szabó Anna is rámutatott felvezetőjében.
„Itthon és Szegeden is megmérkőztünk már velük több edzőmérkőzésen. A közelmúltban egy edzőtáborban vettünk részt, ahol igyekeztünk a támadójátékunkat fejleszteni, erre koncentráltunk. Erős és mozgékony játékot játszik a Szeged erre is készültünk. Természetesen mindennek a védekezés az alapja és igyekszünk arra is koncentrálni, hogy hátul stabilak maradjunk”
MOL Női Vízilabda OB I. – alapszakasz 7. forduló
2026.11.07. – 16 óra, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda, Szentes
VALDOR SZENTES – SZVE-GOODWILL PHARMA FORTACELL
közreműködik: Bors Dorottya, Varga Márk
Szerző
Sebøk

