Vissza a hírekhez
Férfi csapat
2026. november 6.

Rangadót játszik Debrecenben a Metalcom

A hétvégén folytatódik az E.ON Férfi Vízilabda OB I. alapszakasza a Metalcom Szentes idegenben, Debrecenben ugrik medencébe. A forduló nyitómérkőzését szombaton 12 órától játszák a Debreceni uszodában.

 

Egy jó formában lévő, a nyáron megerősödött Debrecen vár Somogyi Balázs együttesére a bajnokság 7. fordulójában. A hajdúságiak Bozó Pétert, Ashanin Dmytro-t és Horváth Ákost is leigazolták a Szentesből a nyáron, de az Egyesült Államokból is érkezett játékosuk Hal Goulter személyében. Kádár Kálmán együttese magabiztos győzelmet aratott az UVSE ellen hazai környezetben október végén, ezzel a 3 ponttal a mieink előtt helyezkednek el a tabellán.

 

A Metalcom az utóbbi időszakban kizárólag a bajnokság TOP csapataival mérkőzött meg, most azonban egy újabb fejezet nyílik az idei szezonban, erre utalt felvezetőjében a csapat játékosa, Vékony Ákos is:

 

„Hétvégén a Debrecen csapatához látogatunk és ezzel el is kezdődnek azok a mérkőzések, ahol majd lehet keresni valónk, de nyilván ehhez nekünk is nagyon jól kell játszanunk. Ismerjük a Debrecent csapat és játékos szempontból is, hiszen többen is nálunk játszottak még az előző években. Ehhez mérten kellően meg is volt a hét elején a fizikai felkészülés, a hét második felében pedig már a taktikai elemekre koncentrálunk, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy egy nagyon jó rangadót játszhassunk idegenben. ”

 

E.ON Férfi Vízilabda OB I. – alapszakasz 7. forduló

2026.11.07. – 12:00 – Debreceni Sportuszoda

DVSE-MASTER GOOD – METALCOM SZENTES

közreműködik: Bereczki Miklós, Tóth Koppány

Sebøk

Szerző

Sebøk