Vissza a hírekhez
Női csapat
2026. november 8.

„Voltak nagyon jó periódusaink…”

A Szeged győzelmével zárult a MOL Női OB I. alapszakaszának szombat délutáni mérkőzése a Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszodában. Az SZVE-Goodwill Pharma Fortacell jó kezdés követően győzött a Valdor Szentes vendégeként 8-13 arányban.

 

Kerekes Csaba piroslapos eltiltása miatt klubunk egykori kiválósága, Juhász Zsolt vezényelte a szegedi lányokat, és igen kedvezően alakult a mérkőzés kezdete a Tisza-partiak számára, hiszen 0-3-mal indították a szombati találkozót. A mieink – ahogy az eddigi találkozókon is – a stabil védekezésre törekedtek, és be kell vallani, érezhetően fejlődik a csapat munkája e téren. A támadásokban is látványos a csapat előre lépése, fejlődnek a figurák, és ahogy ezen a találkozón is jól látszódott: működnek az átlövések, emlékezzünk csak Bács Kamilla szép bombáira, vagy Pap Mirtill és Ashanina Yelyzaveta góljaira, és nem maradhat ki a sorból Kiss Vanda sem, aki első felnőtt bajnoki találatát jegyezte ezen a találkozón. A hozzáállásra ezúttal sem lehetett panasz, az eredmények pedig idővel biztosan érkezni fognak ilyen munka mellett.

 

Gratulálok a Szegednek, látszott, hogy komolyan vették ezt a találkozót, hiszen a céljaik eléréséhez sok múlott számukra ezen a mérkőzésen. Sokat játszunk egymás ellen voltak nagyon jó periódusaink, de várható volt, hogy a Szeged egy rutinos, fizikailag jól felkészített csapat. Mi nagyon az út elején vagyunk, szeretnénk tovább erősödni, és ha ezeken a mérkőzéseken így bele tudunk állni, esetleg az elejét jobban megfogva tudunk harcolni, harciasabbak tudunk lenni, akkor sokkal jobb tavaszt fogunk produkálni. – értékelte a találkozót Zantleitner Krisztina, a Valdor Szentes vezetőedzője.

 

 

MOL NŐI OB I. – alapszakasz 7. forduló

2026.11.07. – 16 óra – Dr. Rébeli-Szabó József Városi Sportuszoda, Szentes

VALDOR SZENTES – SZVE-GOODWILL PHARMA FORTACELL

8-13

(0-3, 3-4, 1-5, 4-1)

Valdor Szentes: Horváth Orsolya, Pap Mirtill (1), Ashanina Yelyzaveta (3), Rácz Olga Emma (1), Szabó Anna Zorka, de Bue Eliane Lorena, Furák - Szabovik Tessza, illetve: Perjési Kitti, Szremkó Krisztina, Mező Jázmin, Kiss Vanda (1), Ormai Dorka, Bács Kamilla (2)

Sebøk

Szerző

Sebøk